Göteborg, komp és ismét Dánia.
Azért ismét, mert egyszer már „arrafelé” átmentünk rajta, és most visszafelé meg is álltunk. De azért Dánia előtt azért még megálltunk Göteborgban is. Hát ez a város is azok közé…
Abból is csak az, ami eszembe jut.
Rendszeres nyaralók vagyunk, végül is valamit csinálni kell a szabadidőnkben.
Azért ismét, mert egyszer már „arrafelé” átmentünk rajta, és most visszafelé meg is álltunk. De azért Dánia előtt azért még megálltunk Göteborgban is. Hát ez a város is azok közé…
Mivel elértünk utunk legtávolabbi célját és már az időnk is fogy, ezért hazafelé – mármint a tényleges hazánk felé – vettük az irányt. A mai napra 630 km lett betervezve.…
Ezen a napon utaztunk el kirándulásunk legtávolabbi pontjáig, mármint Szegedtől. Itt mondta az idegenvezető, hogy a buszsofőrök kimutatása szerint eddig már 3741 km-t tettünk meg. A mai megtett távolság oda-vissza…
Osloból elindultunk – mint mindig óraműpontossággal 8-kor – és az első megállót leszámítva, ami egy benzinkút volt megérkeztünk Torpóba. Hát egy nagyon kis település, de van egy temploma, ami majd…
A mai nap egésze a városról a városnézésről szólt. Mint mindig a 8 órás indulás után egy szoborparkba mentünk. Norvégok nemzeti szobrásza volt és valóban érzelemdús alkotásokat készített. Azt tény,…