
Az előző hét jó idejéből gondolva nekivágtunk egy újabb felfedezni valónak. A választás Tatára esett. Persze volt benne egy kis önzés, mert a vára miatt nálam az elsők között volt, de a várról egy kicsit később. A szálloda a „Hotel Kiss”. Maga a szálloda nagyon kellemes, és csak jókat lehet róla írni. Van wellness részleg is, de azt inkább most kihagytam. A szoba elfoglalása után bementünk a várhoz és a tóhoz, mert másnapra igencsak esős időt jósoltak az arra illetékesek. Nagyon szépen sütött a nap, tényleg ideális volt a sétára. A sétára majd 3 óránk ment rá. Érdekes volt. Nem tudom, hogy mi az oka, de látványosan kevés a tóban a víz. És még azt a keveset is több zsilipen keresztül folyamatosan engedik is lefelé. A szállodába éppen vacsorára értünk vissza, de elég is volt a napból.

Másnap, ahogy vártuk is sajnos látványosan rossz idő volt. Esett, fújt, volt minden. Reggeli után fél 11-ig bírtuk és akkor úgy döntöttünk, hogy ha esik, ha fúj mi elindulunk. A várhoz azért még esőbe értünk. A várban lévő kiállítást egy kicsit keveselltem, többet vártam, de nem volt rossz. Hát bő fél óra alatt végeztünk is. A várból az Esterházy kastélyba mentünk át. Hát mit mondjak…volt különbség. Amikor oda értünk, éppen akkor indult egy kisebb csoport és így már idegenvezetés is volt. A szállásunkra visszamentünk és vártuk a szebb időt. Két óra után meg is érkezett a napsütés és ezen felbuzdulva a fényes tanösvényig mentünk. Érdekes hely. Szinte teljesen vízben van. Szerencsére a nap már 100 ágra sütött. Bár meleg azért nem volt. Ez a kirándulás is bő 1 órás volt és még igencsak délután volt. Bementünk vissza a főtérre és ott állapítottuk meg, hogy a városban nem is tudjuk, hogy hol a főtér. Bóklásztunk egy darabig, majd hazamentünk. Persze a séta nem ártott meg.

Azért hazaúton sem maradtunk látnivaló nélkül. Az lett a terv, hogy megnézzük a turul madarat. Mármint, közelről. Eddig is már számtalanszor láttam, de akkor csak úgy, hogy az autópályán mentünk és ráláttam, de most… Felmentünk hozzá. Nem lepett meg, hogy senki nem volt, mert hétfő délelőtt kinek is lenne kedve túrázni. Hát nekünk.