Szerintem ne mi vagyunk az egyetlenek, akik elgondolkoztak idén azon, hogy mi lenne ha a magyar tenger helyett más kikapcsolódásra alkalmas helyet keres. Mi tavaj Temesvárral kezdtünk és a kellemes csalódás után nem volt kétség, hogy ha már nem vízpart, akkor hová.

Ide is csak egy hosszú hétvége erejéig jöttünk, de az első napi kezdeti nehézségek után lehet megérte ezt választani. Szegedről a legrövidebb úton Méhkerék felé jöttünk. A röszkei „őskáoszt” figyelembe véve az itt előttünk álló 4 autó hihetettlennnek számított. Az út Nagyváradig már-már tökéletesnek volt mondható. A vasúti átjárókat leszámítva tényleg jól lehetett haladni. A városba érve azonban itt is meglátszott, hogy a nyár a felújítások ideje. Fél város lezárva és felforgatva. Mindenhol útépítés és átalakítás. A szálloda elfoglalása után azért bementünk a központba. Ez a város is, mint Temesvár látványosan szépül. Azért még van mit csinálni, mert sok-sok épület kis hiján düledezik, de itt is elkezdődött valami. Egy pár év és ők is leköröznek bennünket.