Az utolsó nap – mint minden ilyen utazáskor – csak az „utazásról” szól. De tényleg. A hannoveri szállásunkról reggel indultunk és már az előrelátók kiszámolták, hogy pár kilométer hiányozni fog, de meglesz az 1000 km. Nem sokat tévedtek. A hazafelé vezető út első pár órájában az esőé volt a főszerep, de minél délebre haladtunk, annál többet sütött a nap. Sőt Prágánál, már csak az volt. A csehországi pihenőig még megálltunk egyszer, de a lényegi rész ott volt. Az autópálya pihenős megállásnál volt a tervezett ebéd is. Itt meg kell említenem a csehek nemzeti italát a „cólaimmitátor” Kofola-t. Borzasztó. Tényleg a régi Csehszlovákia torzszülötte. Állítólag a nyugat kóláját próbálták ezzel pótolni, de igencsak kevés sikerrel. Na mindegy is. tovább indulva a következő megálló már a Mosoni pihenőnél volt Magyar földön. Itt tényleg csak technikai szünetet tartottunk és a buszunk megtankolt. A győriek lepakolása után kb. fél 9-re értünk Budapestre. Innen még volt egy kis transfer és hipp-hopp éjfél után már itthon is voltam.
Mint minden ilyen úton az ember számot vet, mi volt a legjobb, mi volt a leggyengébb és egyáltalán levonja a tanulságot. Hát én is ezt teszem :
Minden fillérjét megérte az út. 12 nagyszerű, programokkal teli nap volt. Szabadidő nem sok volt, talán naponta 1-2 óra, de a napok olyan gyorsan teltek, hogy alig lehetett követni.
A legszebb város – részemről – Stockholm volt, a legmozgalmasabb viszont Koppenhága.
A legkedvesebb szálloda Berlinben volt, de legmodernebb Oslóban.
Az legpazarabb étkezés, pedig Voss-ban.
A fürdőszoba viszont Hannoverben volt a legjobb.
Az út leglátványosabb része Norvégiában volt, de ez nem is volt meglepő. De igazán a teljes utat élveztem.
És említsük meg a buszunkat is : Valamilyen fatális véletlen folytán tágas volt, és halk. Elvitt minket :
6000 kilométeren át.
