A mai etapunk egy szűk 500 km-es szakasz volt. A reggelt mentrend szerint 8-kor kezdtük. Visszamentünk Kopenhágába és befejeztük a tegnap félbeszakadt városnézést. Félbe csak azért szakadt, mert elfogyott az időnk, látnivaló meg volt bőven. Sajnos több részletben, de esett az eső. Nem volt vészes és még szünetek is voltak közben, de azért egy napsütésnek – mint előző nap – jobban örültem volna. Szerencsére nem volt hideg így az eső sem zavart. Megnéztük a királyi palotát. Azt nem tudom hanyadikat, mert több helyen is van, de impozáns szép, sőt még katonák is őrzik. Ebben a városban is készültek valamire, mert a látványos helyeken útlezárások voltak. De hiába zártak le le utcákat mi megnéztük, amit akartunk. Még a kis hableány szobránál is voltunk. Hihetettlen, hogy egy mesefigurából, hogy lehet világsztárt csinálni. Szerintem nincs túrista, aki nem fotózta le. Szorított az idő, na nem abból a szempontból, hogy haladnunk kellett, de talán mégis. Reggelre kikötött még két óceánjáró – a maga 4-5000 utasával és azok biztos mind kíváncsiak a kiscsajra a kövön. Mi második busz nak érkeztünk, de mire elindultunk – nem volt 15 perc – már vagy 5 busz állt bent a parkolóban. Na mindenesetre megnéztük és még le is fotóztam.






Visszamentünk a központi részbe és tartottunk egy második városnézést is. Nagyjából azokat, amiket tegnap nem. Persze a teljesség igénye nélkül. Egy dolgot azért megemlítek a „nagy elfogadással” kapcsolatban. A városban a zsinagóga mellé közvetlen nyitottak egy török éttermet. Értem én, de most folyamatosan rendőrők strázsálnak előttük. Azt, hogy most melyiket védik, azt nem tudom. 11.45-kor indultunk a komp felé, amit kb. Másfél óta múlva el is értünk. Elértük bő félóra várakozás után.
A komp semmit nem változott. ???? Maximum annyit, hogy most szemerkélt az eső, a tengeren meg még a szél is fújt rendesen. Alig lehetett megmaradni a kinti fedélzeten. Szombat lévén sokan voltak. Sőt, mivel a skandinávoknál az első nyaralós hétvége, így megindultak délnek. Én még ennyi lakóautót nem láttam egykupacban. Hacsak a fele Görögbe megy…..



A kompról leszálva csak egy érdekeséget láttam. Ez Hamburg közelében egy az autópályán kialakított tesztpálya elektromos kamionoknak. Bár ezek inkább villamos kamionokra hasonlítanak. Sajnos` nem láttam egyet sem. Bár azt sem tudom, hogy folynak-e még a tesztelések. Mindenesetre érdekes volt.
A szállodánkhoz majdnem 8-kor értünk.