Azért ismét, mert egyszer már „arrafelé” átmentünk rajta, és most visszafelé meg is álltunk. De azért Dánia előtt azért még megálltunk Göteborgban is. Hát ez a város is azok közé tartozik, amelyik nem hagy mély nyomot bennem. Igaz egy modern nyüzsgő város, de minimális régmúlttól eltekintve fiatal város. Amiben biztos jobb az a modernitás. Szinte minden uj, vagy felujítanak, átépítenek. Biztos ezért is tűnik egy zsúfolt, közlekedés szempontjából káosznak. Szóval…Göteborgról ennyit.



Egy kisebb buszozás után elértük a Dán partokat, elköszönve Svédországtól. A kompút nem volt csak bő fél óra. Gyorsan átértünk a „túlpartra”. Helsingorba érve megálltunk egy kis pihenővel összekötött várnézéssel. Igaz csak kívülről, de az állítólagos Hamlet vára volt a célpont. Jól néz ki, meglepő, hogy ilyen közel van Svédországhoz. Egy kis tengerparti kavicsdobálás után útnakindultunk Koppenhága felé.
A város nagyon szép. Nem hiába nevezik az egyik észak-Párizsának. Bár én még nem voltam Párizsban, de akik voltak azok azt mondták, hogy van hasonlóság. A csatornán való hajókirándulásokban mindenképpen. Be is ültünk egybe. Nagyon szuper volt. Volt helyi idegenvezető, bár nem értettem mit mondott, még szerencse, hogy a mi idegenvezetőnk fordította a mondókáját. A hajókázás 1 órás volt. A városban éppen az évenkénti esedékes jazz fesztivál van, ezért a város televan koncertekkel. Mi az első napra csöppentünk bele és vagy 3 színpadon zenéltek. Nagyon szuper volt. Mondanom sem kell a város tele volt emberekkel. Annyian votltak, hogy volt hely ahol mozdulni sem lehetett. Az út során ez az este volt a kivétel abban, hogy nem abban a szálodában volt a vacsora ahol megszáltunk, hanem bent a városközpontban. Majdnem olyan volt, mintha Szegeden a Kárásáz utcában ettünk volna. Egy grillétterem volt, ez miatt a vacsora finom is volt, de pont velünk egyidőben megjelent egy kínai csoport is – ezek mindenhol ott vannak – és ez miatt igencsak zsúfolt lett az étterm. Majdnem az élvezhetettlenésig. Inkább gyorsan belapátoltam és kimentem. A szálloda Koppenhága külvárosában volt és szép rendezett, modern épülete van. Ma sem kellett altatni.




