„Kirándulás az olasz Svájcba. Utazás a Szent Gotthárd-hágó útján, vadregényes alpesi tájakon keresztül Ticino kantonba (több fotószünet útközben). Ticino jellemzői a kristálytiszta vizű alpesi tavak, partjaikon mediterrán növényzettel, és a hangulatos, olaszos jellegű üdülővárosok. Délelőtt séta Luganóban, a Luganói-tó partján fekvő mediterrán hangulatú városban. A közös program után szabadidő, illetve az érdeklődőknek lehetőség részt venni egy sétahajózáson az elbűvölő Luganói-tavon. A hajóról – mind svájci, mind olasz felségterületről – megcsodálhatjuk a part mentén hirtelen kiemelkedő hegyvonulatokat, a tóparti ódon hangulatú településeket és a dús, színpompás vegetációt.
Délután ismerkedés az olasz Svájc másik híres városával, a Maggiore-tó partján fekvő Locarnóval. A városközpont felett emelkedik a Madonna del Sasso kolostor, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra, a tóra és a környező hegyekre (sikló vezet fel a kolostorhoz).”
Egy átlagos reggeli után indultunk el az olasz nyelven beszélő régió felé. Az út hangulatát látványosan meghatározta, hogy egy híres hágón kelünk át. A Szent Gotthárd hágón. Nagyon vártam, híres hely. Az időjárás sajnos nem kimondottan kedvezett a bámészkodásnak és ahogy egyre feljebb mentünk a helyzetünk csak romlott. A végére a hágó csúcsára már teljes felhőben érkeztünk. Az tény, hogy sok látnivaló nincs a tetőn, de a látkép biztos csodás lett volna. A sofőr szerint ez még a jobbik változat, mert volt, hogy az orrukig sem láttak el. Ja, és itt volt először az, hogy fáztam, vagy legalábbis hűvös volt. Persze a kiépített kilátóból semmit nem lehetett látni csak a nagy „semmit”, de lehelé haladva – ahogy az lenni szokott – egyre tisztább lett az ég, és amire leértünk emberi magaságba már csak éppen borús volt az ég.
Lugano. Le a kalappal előtte. Nyáron turista szezonban biztos szebb és látványos, de látszik róla, hogy a hírességek nem véletlenül választják ezt a helyet üdülőhelynek. A tavon csónakázás sem volt utolsó, de nem volt egy nagy durranás. Mondjuk azért kérdések merültek fel, mert egy olyan hajóval mentünk, ami menetrendszerinti közlekedő volt és kisebb településeket – inkább írnám lakott részeknek – kötött össze. Volt olyan hely, ahová csak hajóval lehet eljutni, de egy étterem volt ott. Volt is forgalom rendesen. A városnak a klasszikus olaszos megjelenése volt. Itt is, – mint rendre minden meglátogatott városban a későbbiekben – éppen egy rendezvényre készültek. Az, hogy mi készült azt sajnos nem tudtuk meg, de mivel szépen felöltözött rendőrök, katonák, és vámosok is voltak, ezért gondolom valami díjátadóval egybekötött városnap volt.
Luganótól nem messze található Locarno. Kisebb település az előbbinél, de ez is festői volt. Ez a település a zenei életéről híres a fesztiváljairól. Szeptember közepén éppen egy komolyzenei fesztiválra készültek, ahol magyar fellépőket is reklámoztak. Amiért mentünk – a városon kívül – az egy kolostor, búcsújáró hely. A „Madonna del Sasso”. Maga a kolostor nekem nem sokat jelentett, szép volt, de az odajutás annál érdekesebb. Feljutni egy kötélpályás vasúttal lehet. Persze lehet gyalog is, de az úgy igencsak fárasztó. Ami még talán érdekes volt itt is, hogy ezt a vasútat is használja a városi lakosság. Szabályos megállókkal, le és felszállókkal. Bár amikor mi mentünk vele, akkor már senki nem fért fel mellénk.
A hazafelé vezető út sem volt érdektelen. Odafelé a hágón keresztül mentünk, de visszafelé a hágóról elnevezett közúti alagúton mentünk. A sofőrök folyamatosan nézték a forgalom alakulását, mert elmondásuk szerint rendszeresek az alagút bejáratánál a több órás dugók. Most szerencsére nem volt semmi fennakadás talán 2 percet sem kellett várni a bejutásra. Ennek az alagútnak az érdekesége, hogy több mint 17 km hosszú. Előtte is mentünk át hosszú – 10,12 km-es – alagutakon, de ez igencsak hosszú volt. De átértünk rajta és már semmi nem állhatta utunkat a vacsora felé.